Trump ilyen, nagyokat mond, egy showman
Aki a szavakat elemezgeti, rosszul teszi, az embert kell megérteni, aki mondja.
„Én tudom, mi zajlik itt, most szállnak meg minket!” – fordul elszántan a Győrbe bevonuló amerikai katonák felé egy diákjait féltő tanárnő. Igaza is van, meg nem is: ez egy hadgyakorlat, ugyanis magyar vezetéssel nemzetközi NATO-hadgyakorlat vette kezdetét a minap Győr körül. Az október 21-ig tartó akció a Brave Warrior 2015 nevet kapta. A dunántúli D-day kezdetén az amerikai konvoj magyar katonai együttműködéssel kelt át a Mosoni-Duna győri szakaszán. Helyszíni tudósításunk.
Magyar vezetéssel nemzetközi NATO-hadgyakorlat vette kezdetét a minap Győrben. Az esemény, amely október 21-ig tart, a Brave Warrior 2015 (Bátor Harcos 2015) nevet kapta. A keleti szomszédságban dúl a háború, ezért érthető, hogy a szövetség demonstrálja erejét és együttműködési képességét, így is segítve az európai térségek stabilitását. A gyakorlaton hat ország több mint ezerkétszáz katonája – közöttük több mint félezer amerikai harcos vesz részt.
A dunántúli D-day kezdetén az amerikai konvoj magyar katonai együttműködéssel kelt át a Mosoni-Duna győri szakaszán. A résztvevő katonák először „tüzet nyitottak” az ellenségre, majd motorcsónakos erősítés segítségével biztosították a hatvan méter széles folyó mindkét oldalát.
Ekkor kezdődhetett meg az átkelés, amelyet a levegőből Gripenek támogattak. Miután az elsőként induló kétéltűek partot értek, magyar katonák által felépített pontonhídon haladtak át az amerikai erők, egy századnyi katona és ötven harckocsi. Az egyik Stryker típusú járművön kelt át Colleen Bell amerikai nagykövetasszony is.
A partraszállás után lelkesítő beszédet mondott Colleen Bell, az Amerikai Egyesült Államok magyarországi nagykövete, Varga Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, valamint Timothy J. Daugherty dandártábornok. „Magyarország és az USA rendkívül fontos és szoros együttműködést folytat. Erős, megbízható és lelkes partnernek bizonyult a magyar fél ebben az együttműködésben” – fogalmazott a nagykövetasszony.
Daugherty dandártábornok maga is részt vett a partraszállásban, így tapasztalatból mondhatta, hogy a közösen végrehajtott gyakorlat demonstrálja a NATO-országok együttműködési képességét. Varga Tamás is ráerősített erre: Magyarország nem csak fizikai értelemben, de képletesen is átlépett egy folyón, hiszen ez az első alkalom, hogy magyar tábornok vezetésével végeznek a nemzetközi erők összevont gyakorlatot. A dicséretből nem maradtak ki a déli határ mentén dolgozó katonák sem: „Köszönet minden magyar honvédnek, akik hosszú idő óta, családjuktól távol, minden erejüket bevetve dolgoznak a déli országrészben.”
A katonák augusztus óta fokozottan készültek a közös dunai átkelésre, amelyet a Brave Warrior 2015 keretében több feladat is követ – tudtuk meg Apáti Péter őrnagytól. A katonák a közös kiképzést követően éleslövészeti, majd számítógépes szimulációs gyakorlatokat is végeznek. Katonáink nem csak az amerikaiaktól, de a többi résztvevő országtól is komoly dicséretet zsebelhettek be. A katonák nem álltak meg a parton, a dunántúli D-day a győri belvárosba való bevonulással folytatódott. A NATO-katonák a főtérig nyomultak, nagy feltűnést keltve a járókelők körében.
Fotók: Meszleny Zita
Egy osztályát kísérő tanárnő nem akarta engedni, hogy a gyerekek felszálljanak a tankokra. „Én tudom, mi zajlik itt, most szállnak meg minket!” – fordult elszántan az amerikai katonák felé.
Odaléptem egy sudár hadnagynőhöz. Megtudtam: annak ellenére, hogy sokan nem így képzelik, a katonaság olyan állás, mint bármely másik, reggel felkel az ember, felveszi az egyenruhát, dolgozik, délután leveszi az egyenruhát és hazamegy. Hozzátette: „Úgy gondolom, női szempontból az egyik leginkább családbarát munkahely a honvédség. Maximálisan otthon lehet az anyuka három évig, majd ugyan úgy visszavárják az embert.”
A honvédség külön figyel arra, hogy egyedülálló szülő vagy egy katonapár egyik tagja hosszabb kiküldetés esetén is otthon tudjon lenni a gyerekkel, még olyan válsághelyzetben is, mint ami a déli határnál kialakult. A győri gyakorlaton húsz százalék fölött van a női katonák aránya. A gond az, hogy a váratlan és bizonytalan hosszúságú bevetésekre a családanyákat csak igen korlátozottan lehet küldeni. A küldetés azonban - mint például most a déli határnál – parancstól parancsig tart. De nem azért van ennyi katonanő, mert kevesen választanák a pályát.
A közhiedelemmel ellentétben Magyarországon annak ellenére, hogy nincs sorkatonaság, csak relatív katonahiány van. Sokan vannak a jelentkezők, kevesen az alkalmasok, nem úgy a hölgyeknél, akik között meglepően sokan bizonyulnak alkalmasnak.
A partraszállás sikeres volt, a Kisalföldön maradt a béke. Nyugat-Magyarországon a helyzet változatlan. Innen nézve Hegyeshalom messze van.